Én úgy gondoltam, hogy azokkal az emberekkel találkozom, akiknek a cikkein és munkáján nőttem fel, akiket nagyra becsülök és tisztelek, és nem csak Tanner úr, hanem te is vagy, vagy Zozo, vagy Mészáros úr, és elnézést a többieknek, hogy nem folytatom a listát, mind-mind nagy emberek a szememben akikre mindig is felnéztem, és végre életemben egyszer lesz alkalmam velük találkozni, beszélgetni. Ennek a tiszteletnek pedig úgy adózom, hogy szép ruhát veszek fel. Azt szeretném, hogy szép emléknek maradjak meg mindenki fejében. Ez az ars poeticám.
Ezzel nincs is semmi baj, sot. Nem vagyunk egyformak, a koltozessel pl en ugy vagyok, hogy sok esetben negativnak erzem: nekem az jon le belole, hogy ez olyan "mesterkelt" dolog, es nem feltetlen oszinte. Ugyanis tiszteletet maskepp, oszintebb modokon is ki lehet fejezni. Nekem a kioltozesrol mindig az jut az eszembe, ami a munkahelyemen van: ha valaki ugyfellel talalkozik, vagy olyan a munkakore, akkor "kotelezo", nem a tiszteletrol van szo, hanem valami nyugkent megelt dologrol, ami eloiras. Ugyanakkor vannak kollegak, akiket tisztelek, amde nem a ruhazatom minosegen mulik ez az erzes. "Nem a ruha teszi az embert". Most persze nem vitatkozni akarok veled, felre ne ertsd, csupan a sajat allaspontomat magyarazom. Semmi baj nincs azzal, hogy te maskepp gondolod ezt. Pl hasonlo kulonbseg, hogy az emlitett urat es siman le-Bruce-oznam, mert szerintem nem azon mulik a tisztelet, sot az ilyen korokben teljesen normalis is ez a megszolitas szerintem, meg akkor is, ha idosebb nalam. Sot, ez a kozvetlenseg a tisztelet jele (en pont akkor nem tennem ezt, ha valami ismeretlen ember lenne, ebben az esetben, mivel raadasul nalam idosebb is, alkalmaznam a "kotelezo" udvariassagot, aminem azonban akkor nem feltetlen van valodi erteke). Ez megintcsak a sajat velemenyem volt.