Basic-ben programozni nem volt nagy ördöngősség alsó tagozatban a gyerek kíváncsi!
Egyébként a könyvekből, újságból való programsorok begépelése (mert ugye kíváncsi a gyerek, hogy mi lesz belőle) nagyon fontos volt ahhoz, hogy begyakoroljam a nyomkodás művészetét. Aztán kíváncsiságból változtatgat az embergyerek dolgokon, és megnézi, hogy start után mit okoz.(általában hibaüzenetet) Végül az innen onnan vett ötletekből megszületik a saját program.
Nagyon szerettem pl. a SET CHARACTER parancsot, mert a bombázó játékban megtervezett karaktereket aztán számmá konvertálta, ami arra volt jó pl. hogy a helikopterből kacsát, a bombából meg tojásokat csináljunk. Azt hiszem ez egy tök jó dolog volt, mert apám találta ki, én megrajzoltam a rácsban, ő meg aztán segített, hogy a kapott kódokat beírta a BASIC programba, aztán játszottunk egyet együtt. Nem sok ilyen volt, de ilyen is volt.
A mai kezdő programozók készen kapják a kódokat, mert elég egy CTRL+c és CTRL+v és már ott is van az editorban. Régen rá voltunk kényszerítve a pötyögésre, az IS-BASIC még csak a vágólapot sem ismerte, ezért aki tényleg elszánt volt, a folyton ismétlődő begépeléssel megtanult gyorsabban írni.
Nagyon jól emlékszem, hogy apámtól azt tanultam el, hogy felemelem a két mancsomat a billentyű fölé, aztán két újjal pötyögök. Mivel keresem a betűket, és a kezem útban van a szememnek, egy pillanatra eltávolítom a két kezem egymástól, majd ha megtaláltam megnyomom a gombot. Nagyon vicces visszagondolni rá hogy 16 éves koromig így pötyögtem. Apám a mai napig nem találja a betűket
de ő fizikai munkás, nem ebből élt sosem.
A commodore-ral kapcsolatban nekem annyi élményem van alsós 4. osztályból, hogy egy-két szakkör órán voltunk, a teremben C16, C-plus4 és C64 gépek. Nagyon kényelmetlen volt nekem a billenytűzet, nem találtam a funkcióbillentyűket és hiányoztak a begyakorolt modulatok a program listázására, indítására, nem értettem hogyan működik az a gép, és ami a legrosszabb, hogy a katódsugárcsöves TV-n minden fehér volt. Nagyon bántották a szememet a torz karakterek. (csak egy magnó volt, a többi gép a-la-nature)
Mivel hogy nem volt hozzá irodalom, és a tanár úgyis csak azt mondta el, mutatta meg, ami az EP könyveiben megvoltak, én nem eröltettem a szakkört. Később 8.-ban már a kötelező számtech órákon az új számtech teremben 386, 486 gépekkel tanultunk, amin volt Windows, és azt mutatták meg (helyesen, mert a jövőt az iskolában kell megmutatni), hogy hogyan működik a grafikus oprendszer, hogyan másolunk fájlokat. De programozni nem lehetett (nem volt hozzá könyv), így nem érdekelt a PC.
Abban igazat adok, hogy ingerli az embert az üresség, amivel az EP kezd újraindítás után, hogy írjon valamit. A fekete háttér is arra sarkall, hogy ha színeket akarunk, akkor írjunk programot.
Hosszú napokat töltöttem gépeléssel anno és azt kell, hogy mondjam a fekete alapon zöld betű a legpihentetőbb dolog a szemnek. Pláne 40 karakter per sor módban, egy gyereknek nagyon "játékos" a dolog, mert könnyebb olvasni. Más kérdés, hogy a TV antennabemenetének zajossága miatt nem lehetett 80 karakteres módba váltani.
Ráadásul az EP billentyűhangja a legjobb dolog a világon. Ilyet a commodore nem tud.
Egy dologot tavaly derítettem ki egy Commodore-os Retro újságból, ami a vállalat történetét meséli el. Mégpedig, hogy a plus-4, amit anno lenéztem mert a kurzora idétlen nyilak voltak, picike volt, és ugyanolyan idegen volt, mint a többi Commodore. Szóval azért nevezték el plus-4-nek, mert a ROM-ja tartalmazza a négy legfontosabb szuper applikációt:
- szövegszerkesztő
- táblázatkezelő
- adatbázis kezelés
- BASIC programozás(?)
Mindezekért nem kellett külön szoftvereket vásárolni, indításkor sem kellett külön betölteni. A szerzők is nagyon büszkék voltak a gépre, és így felnőtt fejjel már én is nagyra tartom azt a gépet, főleg mikor kiderült, hogy az is 64K-s. (de még idétlennek tartom a billentyűzetét)
