Az átmágneseződés - az egymásra tekert rétegek miatt - ront az eltarthatóságon. Emlékszem, volt hogy készítettem egy hangfelvételt, majd évekig tároltam, később visszahallgatva, ahogy vége lett a felvételnek és jött a csendes rész, vissszhangként hallottam az utolsó mondtokat. Minél nagyobb sűrűséggel tárolunk valamit, annál jobban meg kell azt védeni hibajavító algoritmusokkal, ami még több adatot szül. Azt is megoldás, ha nem szekvenciálisan (egymás után) tároljuk a bájtokat hanem előre meghatározott egymástől távol lévő bájtokat(vagy akár biteket) tesz egymás mellé a szalagon, így ha egy pontban sérül a hordozó, a javító algoritmus könnyen "kitalálja" mi lehettett az. Természetesen sérülés esetén automatikusan új másolatot kell készíteni, hogy ne kísértsük a sorsot.
Az a baj, a műanyag szalaggal, hogy nem strapabíró. Szerintem az az igazi, amikor valami gondozásmentes, pl. biztosan láttatok már zsibvásárokban, vagy ajándékboltokban csiszolt üvegkristályt, amibe mesterséges úton belül formákat alakítottak ki, pl. horoszkóp jegyeket, vagy valamilyen 3D-s ábrát.
Volt is erről egy cikk valamelyik weboldalon, hogy egy üveglapból csináltak így adathordozót. Az mondjuk érzékeny volt a karcolásra, de ha üvegtömb belsejébe kerülne az adat, és nagyon megkarcolódik lecsiszolják, és újra lehet olvasni a magban található részt.