Zozo, az ilyen apróságokat már nem is említetted, hogy a Hiltonban meghívott minket egy teára (ott ez "kicsit" sokba kerül).
Zozo megmutatta neki kis kütyüjén a Magicball kazettaborítóját, Andrew pedig nézett nagyokat.
Ja, meg a Paintbox készítésében is részt vett Andrew.
Még valami olyat említett, hogy létezett egyetlen darab fényceruza-szerûség EP-hez, amivel néhány játék screen-jét készítették.
A nyelvi korlátok miatt nem is volt rám annyira szükség. A kis egyéni dialektusát mondjuk nem volt könnyû megérteni.
Visszafele Laciék lakása mellett mentünk el, majdnem beköszöntünk, csak már kicsit késõ volt este.
A hegyre a siklóval mentünk fel, ezt digitális fényképezõgéppel videóba rögzítettem. Majd felteszem FTP-re, át lehetne majd konvertálni EP-s videóba.
A "következõ" nemzetközi EP-s találkozó hol lesz? Akkor esetleg mi megyünk majd külföldre?
Szerintem ezek a találkozók tudománytörténeti szempontból sem elhanyagolandók teljesen. Olyan dolgok derülnek ki az EP történetével kapcsolatban, amit rajtunk (rajtatok) kívül sehol máshol nem kutatnak.
Ja, és Andrew az arab EP hallatán is meglepõdött "kicsit".
Kérdezte, esetleg készítettek-e az arabok is játékokat a gépre. Érdekes is lenne, ha elõkerülne néhány arab nyelvû játék.
UI: Odafele eléggé sokat késett a vonatom, pedig a korábbival mentem. Ezek az esõzések... Kár, hogy egy idõ után nem indul el a várakozó vonat, mint az Orient Express játékban.