Na, nézegettem még kicsit ezt a Benq BL 912 -t,
és mindamellett hogy egyenlőre úgy tűnik hogy torténetesen EP -hez egyáltalán nem használható a scanline -ok vízszintes 1 pixeles remegése miatt (persze amigához, konzolokhoz simán jó
), azért ha épp nem veszne össze az EP -vel nem lenne rossz.
Persze ha eltekintünk a scanline -októl, akkor sem lenne tökéletes, de rossz sem. A kínai scaler -nél mindenképp jobb.
Pld. ez is csinál ilyen színelmosásokat. Pld. a :FILE -nál ahogy az a libafosszín kijelölés van a kék háttéren, ott a kijelölés karaktersorában az alsó és felsó pixelsor háttere az egy harmadik szín lesz valahol a kettő szín között. Sőt ezen felül is megjelenít mindkét scaler egyéb zavart is, persze azért a beépített nem annyira rossz mint a kínai.
A naggyon - naggyon rossz feketét is visszavonom, azt valójában a kínai scaler teszi rá, ha a saját (persze ugrálós) scaler -rel nézem akkor azzal jobb a fekete. Nem jó, de nem olyan ultraszar mint a kínai scaler -en keresztül, ahol konkretan a háttér idomul az egyéb színekhez a képen és abban a színárnyalatban fényesebb lesz. (Persze az sem mindegy hogy fényes szobában nézed nappal vagy sötétben éjjel ...
)
A mozgás viszont konkrétan 100 ezerszer jobb mint a kínai scaler esetén (leszámítva a scanline ugrálást persze), a valós 50 Hz -es, (forced) deinterlace mentes, 5 ms -os TFT -n egész jók a mozgások, ha nem látnám mellette a CRT -t, hogy az mennyire finom, azt hinnem hogy tökéletes. Valószínűleg a CRT -nek a "begyújtási" ideje sokkal jobb mint a TFT -nek, valszeg a TFT -nek a pixelek bekapcsolásához is idő kell, ezért nem tudja azt a hatást kelteni mint a CRT, hogy az a dolog "ott van", nem zizzen az arrébhaladáskor sem, csak épp csóvát húz maga után a kioltás miatt.
Mindenesetre konkretan élvezhetők rajta a demók, játékok, bármi ami mozog nem egy elmosódott remegős gagyi mint a kínai scaler -nél. Persze egy CRT -t azért nem nyom le, és valszeg egyetlen TFT sem fog sosem (mozgások, scrollozások, slide -olások vonatkozásában, mert ugye a "fókusz", képélesség meg egy másik dolog ...).