És ért a zenéhez!
A midin, magán a kottán nem változtattam semmit. Csak az elejét kicsit lelassítottam, a végét megtoldottam, pár helyre tettem bele cintányért. A fantasztikus hangzások az FL Studióban vannak benne. Csak addig kellett hallgatni a midit és közben a hangszereket váltogatni rajta, amíg valami elfogadhatót nem kaptam.
És ha még rászánná az ember az időt is és zeneileg is kicsit belemélyedne, még jobb lehetne ez. Például a dob néha lehetne változatosabb, az elején lehetne valami erősödő, hatásos bevezető effekt, stb.
A laptopomra majd felteszem az FL Studiót és a legközelebbi klubnapon kísérletezhetünk remixekhez a hangzások válogatásával.
Kicsit kísérleteztem a Wrigglerrel is, de az nem lett olyan jó.