Valójában lehetne egy "hibrid" megoldás is, amit csodálok is amúgy, hogy nem csináltak eddig meg más gépekkel, pl c64-el.
Annak idején marha sokan programoztak c64-en Basic-ben, ahogy Specyn is. Úgy értem "laikusok", akik bár nem alkottak túl nagy dolgokat, de mégis élvezték a programozást és szerették. De azóta abbahagyták, pedig talán szórakoztatná õket most is.
Szóval a hibrid megoldásom az lenne, hogy lényegében az adott hw és oprendszer (ios, android) lehetõségeit lehetne elérni, de Basicbõl. Pl ki lehetne rakni 3d objektet, illetve ez talán már túl bonyolult lenne egy "nosztalgiázni" vágyó embernek, szóval maradjunk a 2d-nél. Szóval ki tudna 2d sprite-ot rakni, ki tudna írni szöveget, el tudna indítani hanglejátszást, de az adott oprendszeren keresztül. Így tehát a régi tudását fel tudná használni, és látványosabb dolgokat tudna csinálni.
Lenne tehát egy tök egyszerû felület, azaz basicbõl elérhetõ pár függvény, amikkel gyorsan lehetne jó dolgokat csinálni.
Persze az emuláció mehetne 100%-nál magasabban is, tehát pl EP basiccel tök állat dolgokat lehetne csinálni. Sõt, így már az adott hw képességeit jobban ki lehetne használni, tehát akár eladható játékokat is gyárthatna az a "nosztalgiázó" programozó aki azóta már nem programozással foglalkozik.
Ez az egész akár lehetne úgy is hogy c64, specy, ep, cpc, stb basicjeibe ugyanazok az extra parancsok lennének beépítve.