ENTERPRISE esetében nálam a naphosszat játékok a
Nether Earth (az én verziómban le volt butítva az ellenfél, és majdnem végtelen mennyiségû robotot lehetett építeni. Azért kötött le órákra, mert a játék nagyon lassú volt, én meg felvettem ezt a tempót)
Arhnem, csapatok vezetése egy térképen, II. Világháború módra. Hiába kezdtem újra és újra, sosem sikerült a feladatot teljesíteni. Szerencsére magyar volt, így könnyen megértettem mi a feladat.
Sorcery 1 órára simán lefoglalt, a szüleim biztos szerették, hogy nyugi van otthon míg én "Gyûjtsünk erõt"-tel játszom. (Ez volt a családunkban a Sorcery neve, könnyebb volt megjegyezni)
Aztán volt az ilyen egész estés játék, mint a Vendetta, The Untouchables vagy a Strider, esetleg Indiana Jones, mindegyik olyan volt, hogy a következõ szintet magnóról kellett tölteni. Nem emlékszem a Batman Movie c. játéknál kellett-e töltögetni. Elég sokáig vette a kaziról, talán kitöltötte a teljes 128kB-ot.
A Bruce Lee meg olyan volt, hogy miután egyszer végigmentem a játékon, attól fogva már csak 10perc és újra nyertem. Kezdetben pl. verekedtem sokat a két ellenséggel. Késõbb rájöttem, hogy nem foglalkozom velük (és mivel úgy sem érnek utól) hamarább végzek.
A Claudron hiába volt meg eredetiben, valahogy a sikertelenségeknek köszönhetõen nagyon hamar megúntam, és nem is szívesen töltöttem be.
A Beach Head az nagyon jó játék volt. Szerettem. Még akkor is, amikor még azt sem tudtam, hogy a bombázás után mit kell csinálni. Általános iskolásként jöttem rá, hogy a távolban található ellenséges hajókat kell kilõni, amennyiben eltalálom, hogy milyen messze van. Segít ugyan a játék, hogy mennyivel ment mellé, de azt nehéz fejben kiszámolni. Na ekkor gyártottam egy képletet, amit gyorsan bepötyögve a tudományos számológépbe megvolt a korrekt szög. Így már nem volt vészes.
Arra nem emlékszem csak, hogy a végén minek hatására robbant le a nagy torony teteje. Emlékszem pár tankot célba kellett vinni, hogy megjelenjen a fehér zászló.
Aztán volt pl. a Tili-Toli. Apukám órákat ült mellette, és elég messzire eljutott. Én ahhoz túl fiatal és izgága voltam, hogy tovább jussak, így sajnos nem volt a kedvencem. Késõbb amikor egyetemre jártam az emulátorban elég messzire eljutottam. Persze szükség volt párszor visszatölteni a korábbi állapotot, amit 10 évvel ezelõtt igen nehézkes lett volna.
Amit még nagyon szerettem az az Academy volt. A játék menüje nagyon profin sikeredett. Aztán lehetõség volt arra, hogy saját magam építsek hajót, azaz én mondhassam meg, milyen egységek kerüljenek bele. Továbbá el is helyezhettem a mûszereket. Ez volt a legizgibb. Az is nagyon jó ötlet volt, hogy a hajó állapotát parancsokkal lehetett lekérdezni. Mindig is imádtam a parancsértelmezõ konzolt.
Sajnos a játék maga nem volt a legjobb, mert hamar elpusztult a hajóm. De akkor is a játék menüje kiválló!
A Dan-Dare klasszikus lövöldözõs játék. Elég sok szint van, és örökélet nélkül (ebben az esetben örökidõ kellett, mert a halál a visszaszámláló idejét erõsen felgyorsította.
Aztán volt még a North Star vagy a Savage. Ott minden a menjünk jobbra és lõjjünk szét mindent elvet kellett követni. Egy-két órára eltûntem ezek hatására drága családom elõl.
