Tuby128-nak köszönöm, hogy helyettem emlékeztetett mindenkit a támogatás lehetőségére.
Részben válaszolt a korábbi kérdésre is. A támogatás nálunk nem úgy működik, hogy ha nem gyűlik össze egy bizonyos összeg, akkor bezár az egész.
Azon viszont most elgondolkodtam, hogy talán nem lenne haszontalan csinálni valami hasonlót amit sok oldalon lehet látni: ki lenne írva egy összeg és folyamatosan frissítve lenne, hogy mennyinél tart. Ha ez motiválná az embereket, akkor nem volna haszontalan, viszont azt sem szeretném ha úgy nézne ki, hogy csak akkor működik az oldal ha összejön az adott összeg. Nem szeretném ha bárki kényszerítve érezné magát a tamogatás küldésére azzal, hogy mindig az arcába van tolva a téma, hogy "jáj, látjátok még csak ennyi gyűlt össze, lécci adjatok még".
Persze az sem biztos, hogy jó amit én csinálok, hogy csak akkor emlékeztetek mindenkit amikor eszembe jut a dolog
A rendszeres emlékeztetés mindenképpen hasznos.
Közben rájöttem, hogy majdnem ugyanezt írtam 2013-ban is, pár hozzászólással korábban itt.
Talán már említettem itt, hogy nagyon örülnék ha annyi rendszeres támogatás érkezne ami lehetővé tenné azt, hogy folyamatosan tudjak az oldallal (és az összes többi Enterprise-szal kapcsolatos folyamatban lévő vagy tervezett projekteimmel) foglalkozni, ideális esetben főállásban, "munka" helyett. Ez egy álom jelenleg, de ha azt nézzük, hogy 1 híján 500 tagja van a fórumnak, akkor már az is szép lenne ha a többség rendszeresen csak 1000 forintot küldene, mondjuk havonta. Van aki már most is rendszeresen támogatja az oldalt, egy összegben év elején vagy végén.
Tudom, hogy nem a dícsőségért csinálják, ezért nem szoktam erről nyilvános "jelentést" írni, de ezúton is köszönöm a támogatását mindenkinek!